Hír - Budai Campus
Hírek
Létrehozva: 2026 október 16.
„Tájak, emberek, kapcsolatok” – konferenciával ünnepeltük Jámbor Imre professzor 80. születésnapját
A tájépítészet múltja, jelene és jövője került középpontba a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusán rendezett konferencián, amely Jámbor Imre professzor 80. születésnapja alkalmából hívta közös gondolkodásra a szakma képviselőit, egykori kollégáit és tanítványait.
Az esemény résztvevői Jámbor Imre több évtizedes oktatói, kutatói és alkotói munkássága előtt tisztelegtek, miközben a tájépítészet aktuális kérdéseit, a történeti kertek örökségét, a városi zöldfelületek szerepét és a klímaváltozás kihívásait is megvitatták.
A konferenciát köszöntők nyitották meg, köztük Mészáros Tamás egyetemi tanár, rector emeritus, dr. Fehér Orsolya, a MATE Budai Campusának általános főigazgató-helyettese, valamint Csemez Attila professor emeritus.
Prof. Dr. Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem korábbi rektora méltatta Jámbor Imre szakmai életútját, kiemelve munkásságának maradandó értékeit, valamint az egyetemi közösségre gyakorolt meghatározó hatását. Beszédében hangsúlyozta, hogy az igazi szakmai elismerés nem csupán az elért eredményekben, hanem az emberi kapcsolatokban, a kollégák és tanítványok megbecsülésében is megmutatkozik. Jámbor Imre nyolcvanadik születésnapja így nemcsak egy gazdag életpálya ünnepe, hanem annak a tiszteletnek és szeretetnek is kifejeződése, amelyet évtizedes munkájával és emberi példájával vívott ki magának.
Dr. Fehér Orsolya, a MATE Budai Campusának általános főigazgató-helyettese, szintén köszöntötte az ünnepeltet és a konferencia résztvevőit. Beszédében az egyetem és a főigazgatóság nevében kívánt boldog 80. születésnapot Jámbor Imrének, hangsúlyozva az esemény szakmai és közösségi jelentőségét. Különösen megható pillanatként emelte ki, milyen öröm volt látni, hogy az egybegyűltek öleléssel és széles mosollyal fogadták az ünnepeltet, kifejezve ezzel az iránta érzett szeretetüket és megbecsülésüket.
Csemez Attila professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Corvinus Egyetem tájépítészeti karának egykori dékánja személyes történeteken keresztül idézte fel Jámbor Imréhez fűződő emlékeit. A közös élmények és történetek nemcsak szakmai kapcsolatuk fontos pillanatait elevenítették fel, hanem azt az emberi kötődést és kölcsönös megbecsülést is érzékeltették, amely az évek során kialakult közöttük. Visszaemlékezései különleges színt adtak az ünnepi alkalomnak, hiszen a szakmai életút mögött rejlő személyes pillanatokon keresztül Jámbor Imre emberi oldalát is közelebb hozták a hallgatósághoz.
A szakmai előadások Jámbor Imre munkásságának sokrétűségét és máig ható jelentőségét járták körül. M. Szilágyi Kinga a professzor tanszéki és tanszékvezetői tevékenységét idézte fel, Fekete Albert a reneszánsz kertek újjáéledésének kérdését dolgozta fel, míg Szilágyi Kinga és Szloszjár György közös előadása a Városliget első kétszáz évének tudományos kutatásokon alapuló történetét mutatta be.
Báthoryné Nagy Ildikó Réka a zöldfelületrendezés és a települési zöldinfrastruktúra összefüggéseiről beszélt, Almási Balázs pedig a természetelvű kerttől a városi vadonig vezető szemléletváltást járta körül. A nemzetközi kitekintést Richard Stiles, a Bécsi Műszaki Egyetem tájépítészeti emeritus professzorának előadása biztosította, amely a 21. századi városi szabadterek kihívásaira, trendjeire és perspektíváira fókuszált.
A konferenciához kapcsolódóan ünnepi tanulmánykötet is készült, amely a szakmai életmű és a tájépítészet meghatározó kérdéseinek további feldolgozásához járul hozzá.
A délután kiemelt programja volt a „Nyakig a klímaválságban! – Mi a tájépítész szerepe?” című kerekasztal-beszélgetés. A résztvevők a klímaváltozás összetett kihívásai felől közelítettek a tájépítészet felelősségéhez és lehetőségeihez. A beszélgetést Báthoryné Nagy Ildikó Réka moderálta, a meghívottak között pedig Jámbor Imre mellett Gerzanics Annamária, Mohácsi Sándor, Schneller István, Schuchmann Péter és Szabó Gábor is helyet kapott.
Az ünnepi program részeként bemutattuk Jámbor Imre „Édentől nyugatra. Kertművészeti történetek” című új könyvét is, amelyet Fekete Albert ismertetett.
A szakmai programot személyes köszöntések és kötetlen ünneplés zárta. Megható pillanat volt, amikor kollégái és tanítványai virágcsokorral köszöntötték Jámbor Imre professzort, akivel együtt ünnepelhettük 80. születésnapját.