Főigazgatói köszöntő

Főigazgatói köszöntő


Kedves Hallgató!

Nagy szeretettel köszöntöm Önt a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem Budai Campusán!

Egyetemünket, mely intézet neve akkor még Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézetként volt ismert, Entz Ferenc orvos alapította 1853-ban. Az alapítás jelentősége abban állt, hogy az oktatást természettudományos alapokra helyezte, így az elmúlt több mint 160 év alatt a szakmai és tudományos tevékenység fejlődésének hatására 1968-ban a tanintézet egyetemmé alakult és jelenleg vezető szerepet tölt be az agrár felsőoktatási intézmények között.

Az intézet kezdettől fogva együtt fejlődött a számára helyet, egyedülálló környezetet és talán nem túlzás azt állítani, hogy biztonságot nyújtó Budai Arborétummal, ahol az első fákat a XIX. század végén ültették el, és amelynek az elmúlt években ünnepeltük 125 éves jubileumát.

A tartósítóipari Kar 45 évvel ezelőtt, a tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési Kar 25 évvel ezelőtt alakult, így a mai Budai Campuson már három volt egyetemi kar szolgálja a magyar kertészet, élelmiszerellátás és tájépítészet felsőfokú oktatását: „a termőföldtől az asztalig”. Jelenleg a Campusunkhoz tartozik az Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet, a Kertészettudományi Intézet, a Növényvédelmi Intézet, a Szőlészeti és Borászati Intézet és a Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet.

Célunk, hogy a felelősségteljes agrárértelmiség európai színvonalú felkészítését szolgáljuk. Entz Ferenc szerint: „a kertészet a civilizált ember magasabb élveinek elérését tűzte ki célul”. Az elmúlt 50-60 évben sok minden változott, és változik ma is. Az adott kor idősebb emberei mindig mondják: „Más a világ…”. Lehet, hogy változik, felgyorsul az élet, az információáramlás sebessége szintén néha félelmetes. A technika fejlődésének köszönhetően egyik napról a másikra egy tabletet is alig tudunk használni, gyermekeink hamarabb be- vagy kikapcsolják a különböző elektronikus berendezéseket. Azonban hiszem, hogy alapjaiban nem változik a világ. Mit értek ezalatt? Ugyanúgy emberként éljük mindennapjainkat, megpróbálunk megfelelni a mindennapos társadalmi elvárásoknak, még ha néha hibázunk is. Követjük példaképeinket, és tesszük a dolgunkat. Azonban örömmel mondhatom, hogy az agrárszektorban szintén nem változott az iskolánk elfogadottsága és elismertsége, sőt támogatottsága sem.

Képzéseink lefedik az agrártudomány teljes területét, olyan oktató-kutató kollégák segítségével, akik nemcsak hazánkban, hanem nemzetközi szinten egyaránt ismert és elismert szakemberek.

A piaci igényekhez igazodva képzéseink nagy részét ma már angol nyelven is indítjuk. Az alapszak elvégzése után lehetőség nyílik mesterszakon tovább tanulni, ahol kettős diploma megszerzésére is van mód, ugyanis több képzésünket vezető európai egyetemekkel közösen gondozzuk.

Önök számára elérhető az agrár felsőoktatás teljessége: választhatnak alap- és mesterszakokat nappali és levelező tagozaton, valamint színvonalas doktori (PhD) programokat.

Biztos vagyok benne, hogy Önre várunk, ha az agrártudomány valamely területén szeretné mélyíteni tudását, ha elég elszántságot és szakmai elhivatottságot érez magában ahhoz, hogy alapképzésen élelmiszermérnöknek, biomérnöknek, kertészmérnöknek, tájrendező-kertépítő mérnöknek vagy szőlész-borász mérnöknek tanuljon és később, akár mesterszakon szeretne diplomát szerezni!

Mindezt gyönyörű környezetben, a Gellért-hegy déli lejtőjén elhelyezkedő, szubmediterrán Budai Arborétumban.

Nyitrainé Sárdy Diána Ágnes
​​​​​​​egyetemi docens, campus-főigazgató