A Budai Campus története

Utolsó frissítés: 2021 november 26.

A Budai Campus története a Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézettel vette kezdetét, melyet Entz Ferenc (1805-1877), a szabadságharc orvosa 1853-ban hívott életre. A tanítási terv három csoportba rendezte a tantárgyakat: elméleti (növénytan, állattan, fizika, vegytan, kertművészet, növénynemesítés stb.), elméletivel párosult gyakorlati (pl. növényfajok és gyümölcsfajták meghatározása, feldolgozási módszerek, csomagolás) illetve tisztán gyakorlati (a konyhakerti, gyümölcstermő és gyógynövények, valamint a szőlő termesztése) foglalkozásokra. Az eredetileg orvos Entz Ferenc iskolájának központi gondolata a kezdetektől fogva az volt, hogy a kertészeti növények termesztése csak akkor lehet sikeres, ha a szakemberek tudása megbízható, elméleti természettudományos alapokon áll.

Entz Ferenc (1805-1877)

Geday Gusztáv írja: „Ha végigtekintünk a magyar kertészet és szőlészet történetén, abból Entz Ferenc munkássága történelmi határkőként emelkedik ki a XIX. században. Ami előtte volt, az a múlt, ami vele kezdődött, az a modern magyar kertészet.” Vele ér véget a babonák kora, és orvosi ismereteire alapozva vele kezdődik a természettudományos alapokra helyezett kertészet.

Entz Ferenc iskolája a megalapítását követő hatodik évben került Budára, a Gellérthegy déli lejtőjére, ahol folyamatos fejlődés révén 1968-tól egyetemi rangra emelkedett, s mind a mai napig otthont ad a kertészettudományi, élelmiszertudományi és tájépítészeti felsőfokú képzéseknek. A gellérthegyi terület korábban Schams Ferenc tulajdonában állt, aki szőlőfajta-gyűjteményét alakította itt ki. Halála után területeit az Országos Magyar Gazdasági Egyesületre (OMGE) hagyományozta, mely szervezet régi tervét kívánta ezzel a lehetőséggel megvalósítani: szervezett képzést kialakítani a magyar kertészet és szőlészet fejlesztése érdekében. Tekintettel arra, hogy az Entz által életre hívott magániskola egyre kevésbé tudta kielégíteni a képzése iránt megnövekedett igényeket, az alapító elfogadta a felkérést, és iskoláját átköltöztette a Gellérthegy oldalába. Így lett a Vinczellér és Kertészképző Gyakorlati Tanintézetté átnevezett intézmény igazgatója, melynek képzési programjában hangsúlyosabb lett a szőlészet és borászat oktatása. Knabe Ignác budai építész tervei alapján megépült a campus első épülete, a mai ’E’ épület (1860).

Kilenc év után az iskola elnevezéséből kikerült a „kertész” szó, és az OMGE által fenntartott intézmény neve Budai Vinczellér- és Pincemestereket Képző Tanintézetre változott. Entz Ferenc 1869-től elvállalta a Borászati Füzetek című folyóirat szerkesztését is. Igazgatói tisztségéről végül 1876-ban kényszerült lemondani megromlott egészségi állapota miatt. Alig egy évvel később sajnos elhunyt, de a magyar kertészet fejlesztése és a kertészeti oktatás terén végzett munkássága napjainkig fennmaradó értéket teremtett. Entz Ferenc így vallott iskolateremtő munkásságának hátteréről: „Azért léptettem életbe haszonkertészeti tanintézetemet, hogy bele ne vénüljek, vagy hogyha valamikor czélom felé tartó kocsim felfordulna, – az azért a magam kifordultával soha utjában meg ne akadjon. Hadd törje be a paradoxon fejét a kezeim alatt folyton növekedő friss szikláknak szilárdságán!” Iskolaalapító és irányító tevékenysége során 150 kiváló szakembert képezett, és az általa alapított iskola a mai napig működik!

Rudinai Molnár István lett az új igazgató, aki 20 év éven át vezette az intézményt. Szakmai tevékenységére jellemző, hogy eredményesen dolgozott az ekkoriban megjelenő filoxéravész okozta súlyos veszteségek elhárításán. Külön gondot fordított arra, hogy az Európa-szerte kidolgozott új ismereteket haladéktalanul beemeljék a kipusztított szőlők helyébe telepített gyümölcsöskertek kezelésében jártas szakemberek képzésébe. Az OMGE 1880-ban állami kezelésbe adta át az iskolát, mely Budapesti Magyar Királyi Állami Vinczellérképezde néven működött tovább 1894-ig. Ekkor az oktatási idő az egy- vagy kétéves gyakorlatot követő három évre bővült, és az intézmény nevét Magyar Királyi Kertészeti Tanintézetre változtatták. Az Arborétum, a gyakorlati oktatás egyik legfontosabb helyszínének kialakítása 1893-ban vette kezdetét, amikor a díszkertészeti részleg vezetésére felkért, szászországi származású Räde Károly elvállalta az intézet főkertészi tisztségét. Ugyanebben az évben adták át az iskola második és harmadik épületét, a mai ’F’ és ’D’ épületeket.

A Budai Arborétum legidősebb része az akkor meglévő épületeket övező három hektáros terület, ahol Räde vezetésével 1000-féle fa és cserje, valamint 90 évelő dísznövény telepítésével kezdődött meg a gyűjteményes kert létrehozása. A korban jellemző módon ebben az időszakban rendszertani csoportosításban, de tájképi elrendezésben telepítették a növényeket, mely a Felső Kertben a mai napig nyomon követhető. Az első eltelepített példányok ma, közel 130 év múlva is teljes pompájukban tenyésznek: ezen a területen él például Magyarország legidősebb perzsafája (Parrotia persica) és libanoni tölgye (Quercus libani).

A Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet térképe

A Dísztér az 1900-as évek elején

Az igazgatósági épület előtt nyílt területen jött létre a kezdetben barokkos stílusú, gazdagon díszített virágágyakkal, szőnyegágyakkal és vízmedencével ékes, különleges növényekkel beültetett, gondosan fenntartott Dísztér.

A budapesti Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet tablója (1909)

A Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet igazgatósági épülete, Ménesi út (Nagyboldogasszony útja) 45., 1930. Forrás: Fortepan / Zsohár Zsuzsa

 

A Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet 45 évet átívelő időszaka az intézmény történetének leghosszabb, szervezeti átalakulástól mentes periódusa volt. Az Angyal Dezső, Rerrich Béla, Horn János, Dezsényi Béla és Mohácsy Mátyás igazgatók által fémjelzett korszakban az oktatás három fő irányban teljesedett ki: a friss fogyasztásra alkalmas kertészeti termények előállítását, a termények ipari tartósítását és feldolgozását, valamint a szép környezet kialakítását ölelte fel, s mindezek elméleti és gyakorlati tudnivalóit.

Az 1920-as évek végén újabb ¾ hektárral bővült az arborétum, melynek terveit a kor neves építésze és kerttervezője, Rerrich Béla készítette el, a kivitelezési munkákat pedig a tanintézet dendrológusa, Magyar Gyula irányította. A növénygyűjtemény jelentősen gazdagodott, ekkor már közel 1400 fajt és fajtát foglalt magába, jóllehet a kényesebb fenyők és lomblevelű örökzöldek nagy része az idők folyamán a téli hidegek vagy a nyári aszály áldozatául esett, így az 1950-es évekre a növényanyag mérete 800 taxonra csökkent.

A Budai Campus központi épülete, a ’K’ épület helyén ebben az időben üvegházak álltak, melyeket még a Tanintézet főkertésze, Räde Károly tervezett. A dísznövénytermesztés és díszkertészet oktatása 1913-ig fűződött nevéhez, ezt követően Budapest főkertésze lett. Az üvegházak fűtését a Rerrich Béla által tervezett Kazánház (1926) biztosította. További legendás tanáraink ebből az időből: Győry István gyógyszerész, aki kémiát és fizikát tanított, illetve Schilberszky Károly, aki a növénypatogén kórokozókkal és kártevőkkel, valamint az idegennyelvű kertészeti szakkifejezésekkel kapcsolatos ismereteket oktatta. Mohácsy Mátyás igazgató egy évtizedes külföldi tapasztalatszerzést követően, három világnyelv ismeretével felvértezve látott hozzá az intézmény fejlesztéséhez 1930-ban. Vezetése idején, 1939-ben lett a Tanintézetből Akadémia, azaz „okleveles kertész” végzettséget adó, felsőoktatási intézmény. Ebben az időben alakultak meg a tanszékek, és mindössze négy év elteltével ismét változott a név: a Magyar Királyi Kertészeti és Szőlészeti Főiskola immár négyéves képzést nyújtott.

A Magyar Királyi Kertészeti Akadémia felirat felhelyezése, Ménesi út (Nagyboldogasszony útja) 45., 1939. Forrás: Fortepan / Ormos Imre Alapítvány

A mai Alsó Kert területén hajdan álló üvegháztelep az 1900-as évek elején
​​​​​​​(Forrás: Buchta Győző és munkatársai, 1919.)

 

A második világháború súlyos károkat okozott a Budai Arborétum növényanyagában: a területet több bombatalálat is érte és Budapest ostroma során súlyos harcok színtere is volt. A golyók, repeszek is sérüléseket okoztak a növényekben, az idősebb fák törzse ma is rejt aknaszilánkokat. Sajnos az 1944-től kezdődő bombatámadások az üvegháztelepet sem kímélték: a háború végére gyakorlatilag az összes üvegház használhatatlanná vált. Elpusztultak az értékes, oktatási célt szolgáló növénygyűjtemények, a több száz darabból álló orchideagyűjteménnyel együtt. Az újra indulás érdekében a raktáron lévő kertészüvegeket kézben hordták fel az alsó telepről a felső telep óvóhelyére – amikor nem lőttek. A melegágyi keretek javításához, 1945. februárjában az így megmentett üvegtáblákat használták. A melegágyakba először zöldségféléket vetettek, és a felnevelt palántákat a környező lakosság között osztották szét.

1945-ben a mai Villányi úton álló, 1909-ben épült, a Notre Dame de Sion nővérek Erzsébet Leányárvaház épületeit átadták a Magyar Királyi Kertészeti és Szőlészeti Főiskola részére (ma a Budai Campus ’C’ és ’G’ épületei). Ugyanebben az évben jött létre a Magyar Agrártudományi Egyetem, amihez a főiskola Kert- és Szőlőgazdaságtudományi Karként csatlakozott. Az egyetem keretei között immár lehetőség nyílt a doktori oklevél megszerzésére is.

A Budai Arborétum háború utáni, 1949-ben megindult felújítási munkái elsősorban Nádasi Mihály nevéhez fűződnek. Pótolták, illetve fokozatosan újakkal cserélték le az elpusztult vagy túl idős, sérült növényeket, s közben természetesen új fajokkal is gazdagodott a kert. 1963-ban új öntözőberendezés épült, amely igényesebb növények biztonságosabb megtartására is alkalmat adott. Újjáépítették és kibővítették a sziklakertet, ezzel az évelő dísznövények száma is gyarapodott.

1950-re készült el a Lauber László és Szendrői Jenő tervei alapján épült ’A’ jelű épület. A fővárosi védelem alatt álló, a Bauhaus elveire építő modernizmus legszebb példái között számontartott középület különlegessége, hogy az egynek látszó tömb valójában két, egymás mellett álló építmény. Erre a megoldásra azért volt szükség, hogy ne keletkezzen repedés az épületben, ha egyik oldala megsüllyedne a márga alapkőzeten. Ezt követően Soroksáron és Szigetcsépen jelentős földterületeket kapott a Kar, hogy a gyakorlati képzést szolgáló tanüzemeket hozzon létre. Az egyetem vezetése a Kart részlegesen elköltöztette gellérthegyi területéről, tiltakozásul a dékán, Horn János lemondott.

Az újonnan épített ’A’ épület. Forrás: 150 év a kertészettudományi, élelmiszertudományi és tájépítészeti oktatás szolgálatában. BKÁE Kertészettudományi Kar, Élelmiszertudományi Kar és Tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési Kar, Budapest, 2003

 

A kar végül kivált a Magyar Agrártudományi Egyetemből, és 1953-ban megalakult az egyetemi rangú, de immár önálló Kertészeti és Szőlészeti Főiskola. Első igazgatója Probocskai Endre, a faiskola diszciplína oktatója volt, akit Okályi Iván és Ormos Imre követtek. Ebben az időben, 1962-ben rendezték meg először a Lippay János Tudományos Ülésszakot, melynek nevét 2003-tól Lippay János - Ormos Imre - Vas Károly Tudományos Ülésszakra módosították. A kétévente megtartott konferenciasorozat a kertészettudomány, élelmiszertudomány, valamint tájépítészet területén folytatott hazai kutatási eredmények bemutatásának legfontosabb fóruma lett.

Az üvegháztelep lebontását követően az arborétumban az Alsó Kert több időszakban jött létre. A legidősebb terület az ’A’ és a ’G’ épület közötti területrész, melyet Ormos Imre tervei alapján az 1950-es évek végén, 1960-as évek elején telepítettek. Ezen a területen létesült az alsó sziklakert és a magyar szelekciók gyűjteményei: a hárs- és berkenye-gyűjtemények.

A főiskolát 1968-ban egyetemi rangra emelték, megalakult a Kertészeti Egyetem, mely Kozma Pál rektor szavait idézve „a világ első önálló, más egyetemtől független kertészeti egyeteme” lett. A képzési idő öt év volt, melyet követően okleveles mérnök; illetve egy hároméves képzést követően tartósítóipari üzemmérnök képesítést lehetett szerezni. A Budai Kísérleti Telep lebontása után 1968. május 27-én ünnepélyes keretek között letették az új központi épület alapkövét (a mai ’K’ épület). Az épületben nagy előadótermek, tanszékek és büfé található. A Díszterem falán látható, gyönyörű mozaik alkotója Hincz Gyula (1904–1986) Kossuth- és Munkácsy-díjas festő, grafikus. Itt működött 1971 és 1991 között a Kertészeti Egyetem Klubja (KEK), a koncerteknek és egyéb eseményeknek a kor kulturális életében meghatározó szerepe volt.

A ’K’ épület átadását követően az arborétum is tovább bővült: az új épületet övező terület beültetésére is sor került, majd 1974-től újra kiegészült a kert: a Szüret utca menti legnyugatibb, legfiatalabb részt ekkor ültették be dísznövényekkel. Az Alsó Kertben a növények csoportosítását már nem rendszertani elvek szerint, hanem az egyes fajok környezeti igényei alapján végezték, a telepítés továbbra is tájképi jellegű maradt.

Az 1970-es években sor került az iskola első épületének, az ’E’ épületnek a kibővítésére. A Felső Kert északi határán emelt épületegyüttest 1972-ben adták át, amelyben a kollégium, ebédlő és tornacsarnok kapott helyet. Jelenleg a hajdani étkező helyén a könyvtár található. Ugyanebben az évben alakult meg a Tartósítóipari Kar, a mai Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet jogelődje. Négy évvel később, Dimény Imre rektorsága alatt került az egyetem kezelésébe az Irgalmas Nővérek rendháza (a mai ’L’ épület), melyben az Élelmiszertudományi Kar szervezeti egységeit helyezték el.

A Budai Arborétum vezetését 1974-ben Schmidt Gábor vette át, akinek az irányításával a kert fásszárú növényanyaga 2011-ig mintegy 800 taxonnal bővült. A Felső Kertben a 100 éves fennállás évfordulóján 100 nárcisz- és 100 tulipánfajtát magába foglaló hagymásgyűjtemény létesült. 1994-ben megépült a trópusi-szubtrópusi gyűjteménynek helyet adó alsó üvegház, 1997-ben pedig a kerti tó. A Budai Arborétum területét 1975. március 5-től természetvédelmi területté nyilvánították.

A kerti tó építése az Alsó Kertben (Fotó: Schmidt Gábor, 1997)

 

Az intézmény neve 1986-ban Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemre (KÉE) változott, a rendszerváltozást követően Mőcsényi Mihályt nevezték ki rektornak. Kezdeményezésére alakult meg a Tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési Kar 1992-ben. Mőcsényi Mihály rektor az intézmény korábbi, legendás vezetőinek szellemi örököseként működött. Erről tanúskodik Mohácsi Mátyásról szóló alábbi visszaemlékezésében: „Ez alkalommal intézetünk arborétumára terelte a szót azzal, hogy a Ménesi út menti sokhektárnyi, városközpontivá vált terület milliárdokat ér, ezért sok mindenkinek fájni fog a foga rá. Százötven éves intézetünk itt született, itt vált országos elkötelezettségűvé, és addig marad jelentős feladatkörű, amíg bölcsőjénél marad. Aztán minden átmenet nélkül azt kiáltotta: Esküdj, hogy véded a budai telepet meg az arbort, amíg élsz!"

Az ezredfordulón a felsőoktatási integráció keretében a KÉE-t a Szent István Egyetemhez csatolták. Sajnos alig egy év elteltével ismételten központi kérdés lett a budai területről történő kiköltözés, ami ellen az oktatók és hallgatók minden lehetséges módon tiltakoztak. Végül 2003-ban a budai karok átkerültek a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem szervezetébe, mellyel közösen megalakították a Budapesti Corvinus Egyetemet.

2008-ban sor került a campus legnagyobb előadótermének, az A1-es teremnek a teljes felújítására, majd 2010-ben a Szüret utcai kollégiumi és menzaépület korszerűsítése és átalakítása után az Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár felköltözött a felújított épületbe, és a kollégisták is új szobákat foglalhattak el. Ezt követően megtörtént a 'K' épület tantermi szárnyának a felújítása: a kiürült könyvtári helyiségek helyén új tantermeket alakítottak ki.

2010 nyara és 2012 tavasza között az Európai Unió támogatásával a Budai Arborétumban átfogó, komplex fejlesztések valósultak meg. Olyan beruházásokra került sor, mint az inváziós fajok visszaszorítása, a Ménesi úti támfal megerősítő rekonstrukciója, a trópusi-szubtrópusi gyűjteménynek helyet adó üvegház átalakítása és korszerűsítése, a pergolák, valamint egyes élőhelyek, mint a kerti tó vagy a sziklakertek bővítése és felújítása. Esővízgyűjtő-rendszerű minta-öntözőrendszer létesült, valamint egykori fotók és tervrajzok alapján elkészült a Dísztér történeti kerti rekonstrukciója. Megújultak és további 300 taxonnal bővültek a Budai Arborétum növénygyűjteményei is.

A trópusi-szubtrópusi üvegház átalakítása és korszerűsítése (Fotó: Honfi Péter, 2011)

A kerti tó bővítése és felújítása (Fotó: Honfi Péter, 2011)

A Dísztér történeti kerti rekonstrukciója (fotó: Honfi Péter, 2011)

​​​​​​​

Szintén 2010. és 2012. között egy a Budapesti Corvinus Egyetem kutatási, fejlesztési és innovációs teljesítményének növelését és öt interdiszciplináris kiválósági központ létrehozását célzó TÁMOP projekt keretében jelentős fejlesztések történtek a campus kutatólaboratóriumaiban: nemcsak az infrastrukturális körülmények javultak óriási mértékben, de számos új, a legkorszerűbb technológiához nélkülözhetetlen műszer (HPLC-ESI-QTOF, lézer konfokális mikroszkóp, real-time PCR) beszerzésére is sor került.

Tizenhárom év elteltével a fenntartó döntésével a campus három kara visszakerült a Szent István Egyetemre. 2017-ben megújult a ’K’ épület Díszterme és annak bútorzata, majd 2020 nyarán a Gazdálkodástudományi Kar budapesti képzéseinek a Budai Campusra való beköltöztetéséhez több mint 10 új, kisebb, korszerű tanterem kialakítására is sor került. A három, szerves történeti fejlődés útján kialakult egyetemi kar 2021. február 1-jétől a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem részét képezi, és szervezeti átalakulásokat követően, jelenleg intézeti formában működnek tovább.

A Budai Arborétum oktatási és természetvédelmi funkciói mellett egyben a hazai kertészet-, élelmiszer- és tájépítészeti tudomány kiemelkedő alakjainak emlékkertje is. Szoborparkjában 12 szobor (Bereczki Máté, Entz Ferenc, Győry István, Lippay János, Magyar Gyula, Mathiász János, Mohácsy Mátyás, Mőcsényi Mihály, Ormos Imre, Probocskai Endre, Somogyi Imre és Vas Károly), épületein négy emléktábla (KEK, Jeszenszky Árpád, Agrártudományi Egyesület, Pro Patria hősi halottak 1914-1917), épületeiben pedig két falmozaik (Paizs László és Hincz Gyula munkái) található. Az arborétum műemléki, kertművészeti jelentőségét felismerve a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2005-ben a teljes területet I. kategóriájú műemlékké nyilvánította.

A Budai Campuson nagy hagyománya van a sportéletnek (KEAC), a Kertész Táncegylet is országos ismertségre tett szert. Az Entz Ferenc Könyvtár az oktatott diszciplínák hazai és nemzetközi szakirodalmának gazdag lelőhelye, Levéltárunk pedig az intézmény kiemelkedően értékes történeti dokumentumait őrzi. Entz Ferenc születésének 210. évfordulója alkalmából indítottuk el az Entz-napi rendezvénysorozatot, melynek keretében évente rangos előadásokra, kiállításokra és szakember-találkozóra kerül sor. A Budai Campus elhelyezkedése, hagyományai, páratlan genetikai kincsei, valamint épületei és művészeti alkotásai jelentős nemzeti értéket képviselnek és világviszonylatban is kiemelkedő lehetőséget kínálnak az egyetem hallgatói számára.

Dr. Hegedűs Attila és Dr. Honfi Péter

 

Forrásművek:

150 év a kertészettudományi, élelmiszertudományi és tájépítészeti oktatás szolgálatában. BKÁE Kertészettudományi Kar, Élelmiszer-tudományi Kar és Tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési Kar, Budapest, 2003.

Angyal D. Gyümölcstermesztés. Pátria, Budapest, 1925.

Buchta Győző, Horn János, Schilberszky Károly, Szász Nándor (szerk.): A Budapesti Állami Kertészeti Tanintézet évkönyve – működésének első huszonöt évéről 1894-1919. Budapest, Budapesti Állami Kertészeti Tanintézet. 1919.

Gedai G. Entz Ferenc. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980.

Gedai G. Válogatott fejezetek Entz Ferenc Kertészeti füzetek c. művéből. Magánkiadás, Budapest, 1978.

Horváth M. Majdnem-Bauhaus a Gellérthegyen: A volt Kertészeti Egyetem ’A’ épülete. Octogon Architecture & Design, Budapest, 2019.

http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/11580

Mőcsényi M. (2012): Mentorom, nesztorom – Mőcsényi esszék 5. https://epiteszforum.hu/mentorom-nesztorom-mocsenyi-esszek-5

Osváth Zs. (2014): Másfél évszázada a Gellérthegy déli lejtőjén. Az épített örökség tudományterületi tudathordozó funkciója a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campusán. Per Aspera ad Astra, 1: 92-116.